A magyar vel, val eredetileg társhatározórag volt, ami később eszközhatározói szerepet vett fel. A 'társ, barát' jelentésű szóból több rokon nyelvben is fejlődött társhatározórag, valamint annak megfelelő szerepű névutó: finn kanssa '-val', észt ga '-val' < finn kansa 'nép, nemzet, emberek'; lapp guim, guoim ~ gum, gu '-val' < N guoiˈbme 'társ, társaság, férj, feleség, szomszéd' (vö. Oinas: MSFOu. 123: 11, 13); osztják Syn. pĭlən '-val' < V pil, DT pit 'társ', Kaz. pĭʌ 'férj, feleség'; vogul K jårtėl '-val'; am jårtlėm 'velem' < T K jort 'társ'.

Az egyeztetés a távoli rokonság miatt bizonytalan.

A vel, val toldaléknak a finn väki 'erő' stb. szóval való téves egyeztetéséről lásd *wäke 'erő' FU, ? U.

Mészöly (Nyr. 59: 77 ff.; FUF 21: 56 ff.; MNy. 29: 212 ff.), Szamosfalvi [= Mészöly] (i. h. 297) és SzófSz. (?-lel) alapján a magyar vel, val ugor l ablatívuszragra megy vissza. Ennek alapján a v, valamint ómagyar h másodlagos hang. Ez a feltevés azonban nem fogadható el, mert a vel határozószói használata (velem, veled, vele stb.) amellett szól, hogy a rag önálló szóból keletkezett.

Fokos (NéNy. 9: 197 ff) alapján a vel, val eredetileg a ve, va határozói igenév vel, val (elavult, nyj.) alakjával azonos. Ez esetben az l ablatívuszragra visszavezethető eszközhatározórag lenne. Ez a származtatás szintén elfogadhatatlan, mivel az eredeti palatális vokalizmust nem magyarázza meg. Jelentéstanilag is nehezen képzelhető el, hogy egy eszköz-társhatározórag határozói igenévből keletkezzen.